10 years of Rézangyal díjnyertes csomagolástervezés🔥

Ügyfél:

Kategória:

ArculattervezésCsomagolástervezésFotózásKampányKampánykoncepcióLogó tervezésPromócióRendezvényStratégia

Díjak:

PAKK kiemelt arany World brand design Packaging Of The World Favourite Design

A dínyertes csomagolásdesign

Apropója

A díjnyertes csomagolásdesign apropója nem más, mint a márka 10 éves évfordulója.

A Rézangyal alapítói, 2005-ben indították vállalkozásukat abból a célból, hogy olyan prémium minőségű pálinkával lépjenek piacra, ami egyszerre állja meg a helyét itthon és külföldön egyaránt. Missziójuk a klasszikus, és nagyapáink italának tartott pálinka arculatváltása volt ezért a minőség mellett a designra és az elsősorban fiatal célközönség számára szóló kommunikációra is nagy hangsúlyt fektettek.

A márka 10. születésnapjának apropójául egy olyan, limitált csomagolásdesingn-nal rendelkező széria létrehozása és egy aköré felépített kampány megvalósítása volt feladatunk, amely fiatalos, színes és tükrözi a Rézangyal azon elmúlt éveit, ami a legnagyobb magyar fesztiválok főtámogatójaként, illetve számos hazai zenész – zenekar szponzoraként telt.

A dínyertes csomagolásdesign

Koncepciója

„Mutassunk előre, miközben visszatekintünk!”

A születésnapra az elmúlt tíz év öt legkedveltebb íze számára extravagáns, látványos csomagolásdesign -t álmodtunk meg. A kajszibarack, a mézes ágyas meggy, a barrique szilva, az ágyas málna és a feketecseresznye ízeket öltöztettük át és ruháztuk fel változatos címkékkel, melyeken a kézzel rajzolt minták minden palackot egyedivé tesznek.

Az ízek fantázianevei az ízekhez és a márka kedvenc témáihoz igazodnak, melyek a lovebeatrockfestival és friendship.

A díjnyertes csomagolásdesign kreatív koncepciójának megalkotásán túl a teljes gyártásmanagementért feleltünk, illetve a „10 years of Rézangyal kampány” projekt alatt megtekinthetően a limitált kollekció köré felhúzott kampány is a mi kezünk munkája.

Amennyiben díjnyertes csomagolásdesign -t szeretnél…

…amely nem csak szép, de bevételt is termel, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy segíthessünk a tényeken alapuló, üzleti célokat szolgáló kreatív csomagolásdesign kialakításában.

csomagolásdesign csomagolás tervezés solid marketing ügynökség kreatív ügynökség arculat arculattervezés termékbevezetés díszdoboz SOLID agency

És a technológia, ami mögötte van

A díjnyertes csomagolásdesign és a címkék egyik fő különlegessége a nyomdai kivitelezésben rejlik. A koncepció megalkotásának nulladik pontjától a szlovák NAP nyomdával közösen gondolkoztunk, hiszen a digitális nyomdagépük olyan új randomgeneráló szoftvert használ, amely Európában elsőként Náluk, majd kereskedelmi forgalomban megvalósult verzióban először Nálunk volt elérhető.

Hogy a csomagolástervezés során kihasználjuk az új szoftverben rejlő lehetőségeket, ahhoz a palackokra került mintát nagy méretben terveztük sok kis részlettel. A nyomás során szoftveresen, a nagy mintából kerül kivágásra egy címkényi „random szelet”. A szoftver kicsinyít és nagyít, valamint kétirányú forgatást végez, így tulajdonképpen ezer és ezer különböző variáció, tehát teljesen egyedi palack születik.

Nem túlzás a széria kommunikációja során, hogy „Minden palack egyedi”.

Hogy megkoronázzuk a díjnyertes csomagolásdesign egyediségét még egy aspektust behoztunk. Ez egy olyan hipotézisre épült, miszerint Rézangyal pálinkát legfőképpen éjszaka, fesztiválokon, HoReCa egységekben és házibulikban fogyasztanak a sötétben. Ahhoz, hogy láthatóvá és megkülönböztethetővé tegyük a palackokat a címkék fix részét foszforeszkáló festékkel szitáztuk, így azok világítottak a sötétben, ezáltal outstanding polci láthatóságot elérve.

Ha díjnyertes csomagolásdesign -t szeretnél…

…amely nem csak szép, de bevételt is termel, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy segíthessünk a tényeken alapuló, üzleti célokat szolgáló kreatív csomagolásdesign kialakításában.

csomagolásdesign csomagolás tervezés solid marketing ügynökség kreatív ügynökség termékbevezetés SOLID agency

Eredményei

Szakmai szempontból igen büszkék vagyunk rá, hogy kiemelt aranyat hoztunk el hazánk talán legelismertebb packaging design versenyéről a PAKK-ról, valamint többek közt olyan nemzetközi siteok szemlézték a munkánkat, mint a WORLD BRAND DESIGN SOCIETY, a PACKAGING OF THE WORLD, vagy a FAVOURITE DESIGN.

Üzleti szempontból pedig örömmel konstatáltuk, hogy a limitált kollekciót oly örömmel fogadta a fogyasztóközönség, hogy két újragyártást volt szükséges eszközölnie a Rézangyal csapatának.

Ha díjnyertes csomagolásdesign -t szeretnél…

…amely nem csak szép, de bevételt is termel, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy segíthessünk a tényeken alapuló, üzleti célokat szolgáló kreatív csomagolásdesign kialakításában.

csomagolásdesign csomagolás tervezés solid marketing ügynökség kreatív ügynökség termékbevezetés SOLID agency
csomagolásdesign csomagolás tervezés solid marketing ügynökség kreatív ügynökség termékbevezetés SOLID agency
csomagolásdesign csomagolás tervezés solid marketing ügynökség kreatív ügynökség termékbevezetés SOLID agency
csomagolásdesign csomagolás tervezés solid marketing ügynökség kreatív ügynökség arculat arculattervezés termékbevezetés díszdoboz SOLID agency
csomagolásdesign csomagolás tervezés solid marketing ügynökség kreatív ügynökség arculat arculattervezés termékbevezetés díszdoboz SOLID agency
csomagolásdesign csomagolás tervezés solid marketing ügynökség kreatív ügynökség termékbevezetés SOLID agency
csomagolásdesign csomagolás tervezés solid marketing ügynökség kreatív ügynökség arculat arculattervezés termékbevezetés díszdoboz SOLID agency
csomagolásdesign csomagolás tervezés solid marketing ügynökség kreatív ügynökség termékbevezetés SOLID agency
csomagolásdesign csomagolás tervezés solid marketing ügynökség kreatív ügynökség arculat arculattervezés termékbevezetés díszdoboz SOLID agency
csomagolásdesign csomagolás tervezés solid marketing ügynökség kreatív ügynökség termékbevezetés SOLID agency
csomagolásdesign csomagolás tervezés solid marketing ügynökség kreatív ügynökség termékbevezetés SOLID agency

KAPCSOLAT Beszéljünk KAPCSOLAT Beszéljünk KAPCSOLAT Beszéljünk KAPCSOLAT Beszéljünk KAPCSOLAT Beszéljünk KAPCSOLAT Beszéljünk

Mikor csomagolást tervezünk számodra nem csak a potenciális vásárlóid fejével gondolkozunk, hanem kutatásokra és tényekre alapozzuk az irányt, majd teszteljük a koncepciókat.

– SOLID agency

KERESS
MINKET

ha tények mentén alkotott, üzleti célokat szolgáló kreatív és hatékony, díjnyertes csomagolásdesign -t szeretnél!

Tudtad,
hogy a terméked csomagolása legalább annyira fontos, mint maga a termék?

A jó csomagolás a tényekre alapozott design és a funkció kombinációja. A tényekre alapozott koncepció, az innovatív és egyedi megjelenés felkelti a vásárlóid érdeklődését és azonnal bizalmat ébreszt a terméked iránt. Mi kutatásokkal alátámasztott tények mentén, gondosan megalkotott stratégiával fejlesztjük a csomagolásod.

Olvass róla többet hogyan.

Díjnyertes csomagolásdesign🔥